Üdvözöllek
 
Főoldal
 
Klasszikus horrorfilmek
 
Életrajzok
 
Előzetesek
 
Filmnézés
 
Képek
 
Biográfiák
 
Angol nyelvű oldalak
 
Legendák és hiedelmek
 
Kapcsolat
 
Farkasemberség

A farkasemberség (lycanthrópia) a Föld legrégebbi és legelterjedtebb hiedelme. Ahol nem élnek farkasok ott rókaember, jaguárember, stb. A nemzetközi elnevezés a görög lykos (farkas) és antropos (ember) szavakból ered. Hérodotosz (i. e. 5. század) szerint a Fekete-tenger partján élő őslakók varázslók voltak akik néha farkassá alakultak, majd amikor akartak vissza is tudtak változni. A római kori irodalomban is varázslatnak tartották az ember farkassá változását. Az időszámítás előtti első században Virgilius volt az első latin költő aki írt a babonáról, Ovidius pedig Metamorphoses című elbeszélő költeményében beszélt Julius Caesar korában illetve az előtt történt rejtélyes alakváltozásokról. A középkorban már nagyon sok feljegyzett eset történt farkasemberségről, leginkább a 15. században és legfőbbképpen Franciaországban. Ebben az időben a büdös sajtok hazájában a Sátán teremtményének tartottak minden farkast és rettegtek tőlük. Az egész középkorban nagyon sok farkasember pert tartottak a boszorkányperek mellett sok országban, Magyarországon is. 1517-ben Gilbert Garnier nevű francia férfiről "derült ki" hogy farkasember volt, ráfogták és elismerte. Állítólag egy csomó embert megevett, legfőbbképpen otthonról elkóborolt gyerekeket. Több ember is azt állította hogy látta amint farkassá változott, köztük a felesége és bizonyíték is volt rá hogy ő tehetett az eltűnt gyermekek haláláról. Természetesen kivégezték. 1588-ban az Auvergne melletti erdőben egy vadászra rátámadott egy farkas. A vadász nem ölte meg az állatot csak levágta a mancsát és elrakta a zsákjába, miután otthon elővette egy emberi kezet talált benne azzal a gyűrűvel az ujján amit ő vett a feleségének, az asszonynak aztán nem is volt meg a keze. Ha igaz ez az eset akkor egy farkasnémberről beszélhetünk, mivel nő változott át. Ugyanezekben az években Köln környékén Peter Stubbét azzal vádolták hogy 13 gyermeket, köztük saját fiát és két terhes asszonyt is megölt farkasként. Ő ezt be is ismerte, hozzátéve hogy az ördögtől kapott egy varázsövet melynek segítségével át tudott változni. 1764-től '67-ig nagyjából három éven keresztül, titokzatos és nagyon rémisztő halálesetek tartották rettegésben Gévaudan francia falu lakosait. A helyiek farkasféle teremtményre gyanakodtak a széttépett tetemek, nyomok, stb. alapján. Ráadásul egy darabig nem is foghattak fegyvert mert a farkasvadászat a nemesek kiváltsága volt. A szörnyű és sok haláleset híre ami Gévaudan erdőiben történt hamarosan eljutott a királyhoz is aki ezután katonákat küldött a faluba. Akik rémmel találkoztak de túlélték hatalmas méretű farkasról számoltak be ami néhányak szerint szökellve járt, egy öregember pedig azt mondta hogy két lábon állva látta a tyúkjai között, nevetése pedig egy emberéhez volt hasonlatos. A szörnnyel végül egy Jean Chastel nevű férfi végzett, megszentelt golyókkal. Több elképzelés van arról hogy miként változik egy ember farkassá. Gonosz varázslók és boszorkányok állítólag szándékosan át tudnak változni, volt akit megátkoztak mint például azt a lengyel férfit a 18. században aki eltűnt, a falu melletti erdőben élt, néhány ember gyilkosa volt aki ottveszett. Majd egyszer feltűnt egy falusi rendezvényen emberformában és elmesélte hogy megátkozták, majd az összegyűltek láttára megint farkas lett belőle és visszament az erdőbe. Ezenkívül még több lehetséges átváltozási módról is lehet olvasni. Vannak akik szerint rendesen farkas alakjuk volt és négy lábon jártak csak farkuk nem volt, vannak akik szerint két lábon jártak és olyan beszámolások is voltak amelyek szerint négy lábon és szökellve. Illetve azt sem tudni hogy teliholdkor változtak át vagy napszaktól függetlenül, és arról sincs egyértelmű álláspont hogy hogyan lehet őket megölni. A 19. század második felétől már nem nagyon történtek jegyzett esetek. A legutóbbi történetek Belgiumban (1916), Skóciában (1917) és egy amerikai rezervátumban (1946) voltak.

 
Lugosi Béla Mozi Legenda (1882-1956)
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
A fészbukon
 
Társalgófal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Tartalom

Nézz élõ live filmet gportalon! 0-24-ben! Klikk ide! Filmek élõ live!!!!!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - TUDJ MEG TÖBBET SELENA GOMEZ MAGÁNÉLETÉRÕL, SZERELMÉRÕL, CSALÁDJÁRÓL, KARRIERÉRÕL!    *****    HA TE IS IMÁDOD A ZÖLD ÍJÁSZ VILÁGSIKERÛ SOROZAT ELBÛVÖLÕ SZERELMESPÁRJÁT AKKOR ITT A HELYED! MAGYAR OLICITY SITE    *****    The Vampire Diaries & The Originals szerepjáték - ha kedveled a sorozatokat és írni is szeretsz, ne habozz!    *****    Rendhagyó kedvezményt ajánlok Nektek, Te monhatod meg, hogy mi legyen az ára. Pl.: Születési, párkapcsoklati, horoszkóp.    *****    KÖNYVismertetõk, kötelezõ olvasmányok    *****    BOOKFANCLUB -> A könyvek birodalma elvezet a képzelet csendes világába!<<-BOOKFANCLUB    *****    Ingyenes, korlátlan képfeltöltés!!! www.kepfeltolto.eu    *****    Autista - Állatbarát - Homoszexuális - Intelligens - Kívülálló - Mûvészlélek - Segítõkész - Toleráns    *****    Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!    *****    HAT ÉVE ONLINE! - LÁTOGASS EL MAGYARORSZÁG EGYETLEN MÛKÖDÕ SELENA GOMEZZEL FOGLALKOZÓ OLDALÁRA! - HAT ÉVE ONLINE!    *****    A SZULTÁNA: HÍREK - KÉPEK - SOROZATISMERTETÕK - TÖRTÉNELMI INFÓK - ÉRDEKESSÉGEK MINDEN MENNYISÉGBEN A SOROZATRÓL    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Itt a nyár! Kivirágzott a mályva és a pipitér! Hogy mit szólt ehhez a két virágmanó? Gyere, és olvasd el a Mesetárban!    *****    STITCHERS - Magyarország egyetlen oldala a természetfeletti krimi-drámasorozatról! A Stitchers sorozatot megéri nézni!    *****    Nézz Élõ live filmet gportalon. Klikk klikk klikk.    *****    Gréti. 23. Egyetemista. Chevelle. Rap. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-GabrielPageau. Írás. Olvasás. Blog. (:    *****    Élõ live mozifilmek. Ha szereted a filmeket, sorozatokat, meséket akkor itt a helyed!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    ARIANA GRANDE TODAY - MAGYARORSZÁG EGYETLEN ARIANA GRANDÉVAL FOGLALKOZÓ HONLAPJA - TUDJ MEG RÓLA MINDENT